Translate

2014. május 14., szerda

2in1 Soap - Squeeze Bottle Technikával

Ezt a szappant egy játékhoz készítettem aminek a témája Anyák napja volt. Fejben mindent elterveztem és tökéletesen egyszerűnek tűnt a feladat. Már napokkal az elkészítése előtt előkészítettem az öntőládikámat és benne a mintát amit a zsírpapírra rajzoltam fel filctollal-(ennek később nagy jelentősége lesz).

A folyamat:
Úgy gondoltam két részletben készítem el. Először 100g olajból csináltam masszát, ezt ketté osztottam, az egyik felét zöldre a másikat pirosra színeztem. A szappan aljára indás növényt terveztem és a virágok helyére szíveket szántam. Ez egészen jól működött a 4. szívig. Ezután szinte belekötött a szappan a csőrös flakonomba és minden egyes szív megrajzolása igencsak nagy erőfeszítésembe került. Az újaim majd eltörtek az erőlködéstől, de nagy nehezen megcsináltam.

Íme:
Jól látszik, hogy az eredeti mintát nem tudtam követni, csak nagyjából utánoztam azt, de elég jó lett minden szenvedésem ellenére. :)

Ezután jött az igazi móka, maga a szappan és annak tetejének díszítése, mert ugye oda is kellett valami minta. Az eredeti ötlet szerint lila orgonát akartam, mert Édesanyámnak az a kedvenc virága. Eddig szinte minden évben Anyák napjára egy óriási csokorral kapott, de sajnos idén nem, mert elnyílott az összes orgona május elejére.

Szóval halványlila szappan a tetején sötétebb lila orgonával és zöld levelekkel.

600g olajat használtam ennek egy részét színeztem indigó kék (ez eddig nekem mindig lila lett) szappanszínezővel a nagyobb részébe TiO2 és szintén kevés indigókék került. Beleöntöttem az alapszínt a kis ládikába, majd jöhetett a minta, ami olyan rohamosan elkezdett sűrűsödni, hogy meg sem kíséreltem csőrös flakonba tölteni, úgyis csak belekötött volna ahogy a piros is. Emiatt az orgona ötletet nagyon gyorsan elvetettem és rögtönöznöm kellett, ami egy ilyen sűrűségű masszával nem volt leányálom, de próbálkoztam.
Az indigókék szép rózsaszín lett, véletlenül sem lila, de ez az érés folyamán még változhat és bizakodom hogy fog is, bár az orgonához semmi köze a mintához ezért szinte lényegtelen.
Változatosság kedvéért megint elfelejtettem az illóolajat hozzáadni, amit szintén nem bánok, mert lehet még hamarabb megkötött volna a masszám. :D

Hogy ne legyen olyan unalmas szórtam rá még rózsaszín és lila csillámot is ami a képen nem látszik, de szépen csillámlik.

Nem tudom eldönteni, hogy tetszik e vagy sem a végeredmény. Ilyen sem fordult még elő velem korábban.
Ezek után nem volt más hátra mint várni, hogy kivehessem a formából és megcsodálhassam az alját, ami legalább nagyjából a tervnek megfelelt. Formából kivéve:
Amikor megláttam sokkot kaptam, kínomban már csak nevetni tudtam. Nem elég hogy a kezem majd letört a minta és a szín nem olyan lett mint akartam és még ez is. A filctollat magába szívta a szappan és tönkretette azt is amire azt gondoltam jó lett. Vékonyan levágtam az alját a filcet eltávolítottam, egy kicsit a minta is megsínylette.
Az már biztos, hogy nem ez a szappan vesz részt a fent említett játékban.

Tanulság: Ne használj filcet, ha mégis fordítsd meg a papírt, de a legjobb ha rögtönzöl.




Update: A rózsaszín minta 2 nap elteltével elkezdett lilulni... :)

Nincsenek megjegyzések: